Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kutyakaland 3.0

2012.07.31

 

Curly Dee Enwood megint azon a pályaudvaron volt, ahol először kutya lett. Bár, most emberként tett ott látogatást. Az apjához utazott Phoenixbe. Eltörte a lábát, mikor a lépcsőházban két lépcsőt egyszerre lépett át és legurult. Brad sajnos üzleti úton volt, így egyedül kellett mennie. Curly félt egyedül, mert nem volt, aki ébren tartsa. Aludni pedig szinte már rettegett.

Az utóbbi néhány hétben minden éjjel átváltoztam Curré, amit sem Antoine, sem az én szervezetem nem díjazott. Az első alkalommal Tony majdnem megharapott. Hiába kiabáltam neki, a saját kutyám rám se hederített, csak morgott és vicsorgott felborzolt szőrrel, valamint igyekezett kituszkolni az udvaron kívülre.
Másodszor már kívülről próbálkoztam. Lassanként araszoltam közelebb Antoine-hoz, majd lelapultam és próbáltam a lehető legjelentéktelenebbnek tűnni. Ugattam Tonynak, de az nem értett meg. Vagy nem akart. Suzan és Dan a lakásban éltek, ezért nem tudtam velük beszélni, mivel nem tudtam bejutni sem. Feladtam és udvaron aludtam el.
Harmadszorra viszont, a jól ismert kellemetlen meglepetés fogadott a kerítésen kívül: Doug.
- Hé, hé, hé! Kit látnak szemeim? Kiscsillag! Mi újság, kis korcs? - vigyorgott ki a nagy, fekete szőre alól.
- Semmi. Hagyjál! Mit keresel egyáltalán itt? Ez a hely az enyém! Takarodj innen!
- Ó, nem, hölgyike, ez a terület távolról sem a tiéd. Te is csak olyan betolakodó vagy, mint én! Ezt jobb, ha nem felejted el, mielőtt álomra hajtanád a csinos kis buksidat, babám.
- Nem vagyok a babád! Nem vagyok én senkié..
- Mintha csak Suzant hallanám... Nők... Á, jut eszembe! Hogy vannak az áruló "házikutyák"?
- Köszönik szépen, tökéletesen. Főleg, amióta nem kell az ocsmány pofádat bámulniuk!!! - kaffantottam oda neki, a kelleténél kicsit hangosabban.
Ezt onnan tudtam, hogy az udvarra néző ablakban fény gyúlt, majd három kutya és egy férfi sziluettje bontakozott ki a függöny mögött. De épp, mikor megláttam volna Bradet és a srácokat, felébredtem. Az ágyunkban nem volt mellettem a férjem. Valamint a szobában égett a villany és a három kutyánk az ablakban állt. Felkeltem és én is az ablak mellé álltam. Nem láttam mást, csak Doug szemének kárörvendő villanását. Elsírtam magamat, majd mindent elmeséltem Bradnek, akii csak felszínes álomnak titulálta a dolgot, aztán visszafeküdtünk aludni.
Az utána következő napokon egyszer sem sikerült felébresztenem a férjem, hiába ugattam, vonítottam vagy szűköltem. Csak Antoine kergetett meg még egyszer.

 

Most pedig itt vagyok megint egyedül és el fogok aludni, amikor senki nem segíthet rajtam. Minden erőmmel azon voltam, hogy ébren maradjak. Sikertelenül.

Mikor kinyitottam a szemem, Doug szemei voltak az elsők, amiket megpillantottam.
- Hello csajom! Jól aludtál?
- Hello Doug. Mikor akadsz már le rólam? Amúgy köszönöm kérdésed, egyre rosszabbul alszom, amióta elkutyítottál.
- Nos, ezt örömmel hallom. Talán ha elég fáradt leszel, rájössz végre, hogy mivé tettelek és ez miért szolgálja a te érdekeidet..
- Mi van?? Hogy ez az egész "kutyadolog" értem van? Még a végén kiderül itt nekem, hogy te vagy a jófiú és Antoine-tól félnem kell!
- Nem mondasz akkora hülyeséget, mint képzeled.
- Hagyj lógva! - kezdtem igazán dühösen morogni. Doug viszont halálos nyugalommal folytatta:
- Most komolyan! Hallottad már Tonyt beszélni? Minden kutya tud beszélni. Nálunk nem létezik a némaság fogalma. Szerinted mit rejteget?
- Talán szégyenlős... vagy mit tudom én!
- Persze. Szégyenlős, de közben majdnem kiszedi a torkodat is, ugye?
- Jó... De hát... Csak a területét védte... - próbálkoztam valami magyarázattal szolgálni.
- Nem hiszem. Emlékszel, mit mondtam neked múltkor a kertben?
- Hogy én is betolakodó vagyok. De Antoine nem betolakodó, az emberi énem jogosan birtokolja azt a kertet és Braddel Tonynak adtuk a felügyeleti jogát!
- Azóta sem érted, miért mondtam, ugye? - fordította oldalra a fejét, mintegy érdéklődésképp.
- Nem igazán. Egyáltalán nem - csóváltam meg a fejemet. Erre Doug hirtelen felugrott az ülésről és az ajtó felé indult. Egy utolsó mondatra azért még visszafordult.
- Semmi baj, majd elmúlik.
Azzal már ott sem volt. Felébredtem. A hangosbemondó épp akkor jelentette be, hogy a következő megálló Phoenix, West Side. Pont ez volt, ahol le kellett szállnom.

Arthur Pooch hamarosan felgyógyult a lábtöréséből. Hat hónap múlva viszont szívrohamban meghalt. Azt pedig, hogy huszonnyolc éves kora óta éjjelente kutyává változik, sohasem árulta el a lányának.

 

 

A mappában található képek előnézete Kutyakaland

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.